1. -2. Fejezet

  

EGY

Fordította: Tony

 

 

Ranger

 

– Nem! – mondom már vagy milliomodjára, habár a szó nem könnyen jön a nyelvemre. Már látom, hogy miért nem mond senki nemet ennek a nőnek. Nemcsak hihetetlenül szexi, bár ezt nem ismerném be hangosan, tekintve, hogy Sin kibaszottul megölne, de van egy bizonyos bája és karizmája, ami miatt bármit megtennél, amit kér.

Nem kétséges, hogy mindig az ő csapata nyer, szóval miért nem akarok csatlakozni? Talán azért, mert amit kér – hogy segítsek neki egy rohadt ügyben, amin dolgozik –, egyáltalán nem tetszik nekem. A zsarukkal és a szövetségiekkel dolgozni? Kösz, de rohadtul nem. Nem hiszem, hogy voltam valaha zsaru közelében úgy, hogy rövidesen nem hagyta el a száját a „jogában áll hallgatni” kezdetű mondat, és most sem akarok önszántamból a közelükbe menni.

Rossz érzés, hogy ez történt? Persze. Végülis eltűnt egy nő, de nem vagyok hős, és nem is akarok úgy tenni, mintha az lennék. Ha lenne is valamilyen hőskomplexusom, inkább csatlakoznék a hadsereghez, vagy valami hasonló hülyeséget csinálnék. A fenébe, talán még zsaru is lennék.

De nem, én csak egy motoros vagyok. Ne várjatok tőlem ilyen szarságot.

– Ranger, mi a faszért nem? – folytatja Faye összeszorítva a száját. Látom a határozottságot a mogyoróbarna szemeiben. Azt akarja, hogy segítsek neki, bár fogalmam sincs, miért. – Tényleg tudnám használni az agyadat ebben az ügyben. Nem akarod kipróbálni magad? Valami jót tenni, visszaadni valamit a társadalomnak? Segíteni ennek a szegény nőnek, mert ki tudja, hol van éppen most, és mi történik vele!

Minden szava igaz. Csak nem tudom, hogy miért olyan hajthatatlan, hogy az összes férfiismerőse közül pont én segítsek neki.

– Ne már, Ranger, legalább belenézhetnél az aktába, mielőtt megint nemet mondasz. Lehet, hogy észreveszel valamit, amit mi nem, ki tudja. Bármi segíthet. Én zsákutcába kerültem. Te meg egy kibaszott zseni vagy, Ranger! – Amikor megemelem a szemöldökömet, hozzáteszi: – Tudom, hogy milyen magas a IQ-d. Talon elmondta.

Felnyögök, és behunyom a szemem. Csak Talon tud róla, és amennyire tudom, eddig nem mondta el senkinek. Úgy tűnik, a nő már befűzte – ő pedig máris titkokat árult el neki.

– Soha senki nem mond neked nemet, igaz?

– Nem, anélkül, hogy meggondolnák magukat – válaszolja, nem fellengzősen, csak a tényeket közli. – Különösen az elrablásom óta.

Kinyitom a szemem, és ránézek. Úgy értem, tényleg ránézek. – Nem azért csatlakoztam ehhez az MC-hez, hogy neked segítsek megmenteni a világot, Faye. Nem akarok a szövetségeiknek, a zsaruknak, és egyáltalán senkinek sem dolgozni. Igen, okos vagyok. Mint sok más ember. Egyébként sem látom, hogy tudnék én segíteni. Ez egy eltűnt személy esete. Azt sem értem, téged miért vontak be – hogy tud egy ügyvéd segíteni nekik?

Lecsapja az aktát az asztalra, láthatóan elveszítette a türelmét, a papírok pedig kicsúsznak.

Egy fénykép felkelti a figyelmemet.

– Elizabeth Chase jó ember, Ranger – mondja lágyan. – Önkénteskedik a hajléktalanok étkeztetésében, ingyen vigyáz a szomszédjai gyerekeire, mert azok nem engedhetik meg maguknak, hogy bébiszittert fogadjanak, és pénzt küld a húgának, hogy segítsen kifizetni a főiskolai tanulmányait.

A fotón Elizabeth mosolyog, hosszú szőke haja karcsú vállára omlik. Kék szeme egyenesen rám néz.

Bírál.

Felkapom a fotót, Faye-re pillantok, az arckifejezésem nem árul el semmit. Az igazság az, hogy én már tudom, hogy Elizabeth Chase jó ember. Elsőkézből. – Mondj el mindent!

Faye szeme elégedetten táncol.

Nyert. Ahogy mindig.

Habár ezúttal, nem Faye-n múlt. Csak a fényképen levő nő miatt segítek.

Faye miattam olyan önelégült lehet, amilyen akar.

Most csak az érdekel, hogy megmentsem a nőt, akit valamikor ismertem.

 

Hat évvel ezelőtt

 

– Helló! – mondja a lány, és a füle mögé tűri a haját. – Te vagy Cameron, igaz?

Mosolyogva bólintok. Láttam már a napokban, de még nem beszéltem vele. Egyedül jöttem a kirándulásra, egy körutazásra Skóciában és Írországban, mielőtt az egész csoport elindul az európai kontinensre, és az egész egy hatalmas buli volt az első perctől kezdve. A fedélzeten mindenki fiatal, és azt a fajta jó időtöltést keresi, amit én – kötöttségek nélkül, csak élvezni a mostot, és nem aggódni a holnap miatt.

– Aha – mondom, meggyújtom a cigarettámat, és beleszívok.

– Elizabeth vagyok – mondja mosolyogva, aztán lehajtja a fejét, mintha hirtelen elszégyellte volna magát. Én nem nagyon szoktam szégyenlősnek érezni magam, így valamiért ez most szórakoztat. Ez egy olyan érzés, amit nem igazán értek. Általában a legjobb esetben magabiztos vagyok, de a legrosszabb esetben is kényelmes. Alapvetően szarok rá, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Mert különben tuti nem éltem volna túl a középiskolát.

Várjunk csak, ő most flörtölni próbál velem? Tegnap, egy csinos, sötéthajú csaj odasétált, hozzám préselte magát, és megkérdezte, akarok-e dugni vele. Ez határozottan más megközelítés, egy teljesen más típusú lánytól. Nem ítélkezem – végtére is megdugtam tegnap azt a lányt, és mindketten azt kaptuk, amit vártunk –, de fogalmas sincs, hogy egy szégyenlős, kedves lány mit akarhat tőlem. Csak a farkamat tudom felajánlani, és egy jó kis időtöltést.

Lehet, hogy tévedek, és mégsem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Vagy talán egy éjszakára lázadó akar lenni – hogy lássa, milyen egy rosszfiúval lenni. Teljesen tudatában vagyok, hogy milyennek látnak a nők. 195 centi magas vagyok, kisportolt, sötét bozontos szakállal és hosszú hajjal, amivel úgy tűnik, a nők nem tudnak betelni. Tetkóim vannak, és elég durva vagyok. Senki nem nézné ki belőlem, hogy éppen a főiskolai dupla szakom szünetében vagyok. Senki sem akar igazán a külső mögé nézni.

– Örvendek, Elizabeth. Jól érezted magad múlt este? – kérdezem, hogy csevegést kezdeményezzek. Nem vagyok valami jó benne, de azt hiszem, sikerült egy kicsit megnyugtatnom. Egész csinos lány, és nem bánnám, ha az utazás során egyszer vele tölteném az éjszakát, ha erre vágyik. A tekintetem a mellkasára esik, ahol apró mellei a fehér felsőjéhez nyomódnak. Igen, egy kicsit sem bánnám, ha belekóstolhatnék.

Megköszörüli a torkát, én pedig vigyorogva visszaemelem a tekintetemet az övére. – Mondtál valamit?

Megrázza a fejét, kicsit szomorú a tekintete, amikor válaszol. – Jó volt. De elég zsúfolt volt a klub. Egyáltalán nem emlékszel rám, igaz?

Összehúzom a szemem, elgondolkodok, honnan kellene emlékeznem rá. Keféltem vele valamikor? Ebben az esetben elég kínos, ugyanis nem emlékszem rá. Már teljesen elvesztem a fonalat, hogy hány nővel voltam eddig. Összerázkódok, ahogy erre rájövök. Feszengve figyel néhány másodpercig, aztán felnevet, és megrázza a fejét. – Nem, nem feküdtünk le egymással, ha ezen kattog az agyad. Mindketten a Milesba jártunk.

Azonnal megmerevedek, a tekintetem elsötétül. A Miles Gimnáziumban eltöltött éveim nem tartoznak a legkedvesebb emlékeim közé. Okkal költöztem el onnét, hogy tiszta lappal kezdjek, és soha nem gondoltam volna, hogy belefutok valakibe onnan, főleg nem nyaralás közben, egy teljesen más országban.

– Kicsi a világ – motyogom. Aztán hangosabban: – Nem mondhatnám, hogy emlékszem rád, Elizabeth.

– Két évvel fiatalabb vagyok nálad. – Vigyorogva bólint, szőke haja repked. Még a haja is huncut. – Valószínűleg nem voltam a radarodon, de én emlékszem rád.

Ha rám emlékszik, akkor valószínűleg a hírnevemre is, ami felveti, hogy miért áll itt mellettem, és beszélget, mintha jó barátok lennénk. Vagy mintha az akarna lenni. Talán a középiskolai fantáziáját akarja megvalósítani, hogy lefekszik egy rossz fiúval, egy rossz oldalról jövő férfival. Szegényen nőttem fel, igazából egy lakókocsiparkban, és ezt mindenki tudta. Verekedésekbe keveredtem, rossz társasággal lógtam, és általában egy kibaszott pazarló voltam. Csak azért érettségiztem le, mert nulla tanulással, és az órákon való részvétel nélkül is kiválóan tudtam teljesíteni a vizsgáimat. A tanároknak baromi gyanús volt – azt hitték, csaltam, de nem tudták bizonyítani.

Nem csaltam.

Úgy döntök, inkább témát váltok, mert nem akarok erről beszélni, az a részem már rejtve van. – Iszol valamit?

Sugárzón bólogat. – Szívesen, Cam.

KETTŐ

Fordította: Tony

 

 

Ranger

Jelen

 

– Szóval már két hete eltűnt? – kérdezem, és beletúrok a hajamba. Két kibaszott hete. Vagy már halott, és csak a holttestét hozom vissza, vagy életben van, és fogvatartják, és ki tudja milyen állapotban tér vissza. Ha az előbbi, legalább békében nyugodhat, és a családja le tudja zárni a dolgot.

– Igen, két hete – mondja Faye, a hangja szigorúan hivatalos, miközben az előtte levő papírokat tanulmányozza. Kíváncsi lennék, az összes ügy közül, miért éppen ezt választotta. Faye ügyvéd, aki az általa kiválasztott ügyekben segít a szövetségieknek. Nem tudom, hogy került ebbe a pozícióba, vagy milyen megállapodást kötött velük, vagy miért van szükségük egy ügyvédre, de még én is tudom, hogy ő a legjobb nő, akit az ember maga mellett tudhat.

Úgy döntök, kibököm a kérdésemet. Ha őszinte lesz velem, én is őszinte leszek vele.

– Mi érdekel ebben az ügyben? –kérdezem merészen, mintegy próbaképpen.

Rám emeli mogyoróbarna szemeit, és teljesen rám figyel. – Azt feltételezik, hogy egy motorosnak köze van az eltűnéséhez, de csak azért, mert utoljára egy motoros bárban látták.

Nem tudom elképzelni, hogy Elizabeth egy motoros bárban lógjon, de már évek óta nem láttam. Nem tudom, milyen ember lett azóta, hogy nem találkoztunk.

Faye folytatja: – Ez nem feltétlenül szilárd bizonyíték, de el lehet rajta indulni. Valaki a bárban láthatott valamit, és talán eredményesebb lesz, ha én megyek oda kérdezősködni, mint ha a rendőrök.

Ez tényleg pokoli igaz. Faye tiszteletet parancsoló, és határozottan megvan az ereje, hogy olyan helyzetbe hozza magát, amilyenbe más nem tudja. Az évek alatt, amíg a Wild Men MC tagja voltam, sok történetet hallottam róla. Leginkább harcosként volt ismert, olyan képességekkel, ami még a legjobb férfiakon is túltett, és Sinnel és a Wind Dragonsszal az oldalán megállíthatatlan volt.

– Bevallom, van más okom is – teszi hozzá vállat vonva. – De azt megtartom magamnak. A lényeg az, hogy egy nőnek segítségre van szüksége, és én megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megtudjam, mi történt vele. Ha életben van, meg akarom menteni. Az unokatestvére történetesen rendőrtiszt, és minden követ megmozgat, hogy megkeresse Elizabeth-et.

– Ismerem őt – ismerem be halkan, aztán megköszörülöm a torkom. – Vagy legalábbis ismertem. Barátok voltunk.

– Tudom – vallja be Faye, és összerezzen. – Úgy értem, nem a kezdetektől fogva, de láttam a képeteket a közösségi oldalán.

Volt rólunk képe? Nem vagyok fenn egyik közösségi oldalon sem, tehát nem tudhatom, de valamiért ez meglep. Persze, csinált egy-két képet rólunk a kirándulás során, de én nem is gondoltam azokra a képekre azóta. Azt hiszem, mielőtt csatlakoztam a Wild Menhez, egyszer beszéltünk telefonon, de aztán soha többé.

– És nem mondtál semmit?

– Rád vártam – mondja, kezét a karomon nyugtatva. – Örülök neki, hogy beleegyeztél, hogy segítesz. Meg tudjuk csinálni, Ranger, tudom. – Elveszi a kezét, és felsóhajt. – De együtt kell dolgoznunk az unokatestvérével, és remélem, ez neked is megfelel.

Kicsit sem szeretem a zsarukat, de ugyanaz a célunk, és Elizabeth-ért összekapom magam, és együtt dolgozom az unokatestvérével. Ha egy seggfej… hát azt is ki kell bírnom. Nem sok pasi olyan hülye, hogy szívózzon velem, de egy rendőr, hát, ők úgy gondolják, ők irányítják az egész világot, szóval ki tudja. A zsaruk szeretnek nagyot mondani, de ha te megpróbálsz visszaszólni, lecsuknak. Ez tisztességes? Hallottam Irish nőjének, Tinának és a piszkos zsaru exének a történetét.

Nem értem a zsarukat. Biztos, hogy nem mindegyik rossz, de mondhatjuk, hogy akikkel én találkoztam, nem igazán mutattak kiváló tulajdonságokat. Annyi történetet hallani arról, hogy a zsaruk azt hiszik, a törvény felett állnak, hogy nehéz tisztelni az álszenteket. És különben is, motoros vagyok, az ellenségük, szóval azt hiszem, semmi okuk, hogy igazságosak legyenek velem. Letartóztattak már párszor, pedig nem csináltam semmit. Majdnem úgy tűnik, mintha keresnék a lehetőséget, hogy rács mögé dugjanak. Minden alkalommal szerencsém volt, mert nem volt nálam fegyver.

– Megoldom – válaszolom neki. – Feltételezem, voltál már a bárban. Mit találtál?

– Semmit – nyög fel, csalódottság tükröződik az arcán. – Egyedül ment oda, és egyedül távozott. A pultos, aki akkor dolgozott, azt mondta, két italt ivott, néhány férfi odament hozzá, beszélgetett vele, de nem emlékszik rá, hogy néztek ki.

– Kamera felvételek?

– Úgy tűnik, aznap nem működtek a kameráik – mondja a szemét forgatva. – És csak egy van a bárban, kívül egy sem, tehát így azt sem tudnánk megnézni, hogy melyik irányba távozott, vagy kinek az autójában.

– Milyen kényelmes – teszem hozzá összeszorított szájjal. – Szerintem vissza kellene mennünk oda.

Faye bólint, kihúzza a vállát. – Én kész vagyok, ha te is.

•  •  •

Nem sűrűn akad meg a szemem egy nőn. Persze, sok szép nő van, és én le is csekkolom őket, de soha nem érzek semmit. Számtalan gyönyörű nő sétált már keresztül a klubház ajtaján, és én többször döntöttem úgy, hogy inkább egyedül alszom, mint ahányszor nem. A főiskolás éveim után, amikor mindenkit megdugtam, akin szoknya volt, egyáltalán nem vonz a dolog. Valahogy ténytől, hogy a nők ilyen könnyen kaphatók, neheztelek rájuk. Lehet, hogy belül halott vagyok, nem tudom, de nagyon rég volt, hogy egy nő felkeltette az érdeklődésemet. De ez, itt a bárban, elérte, hogy újra megnézzem magamnak. Nem mintha ez lenne a megfelelő hely és idő, tekintve, hogy épp most izzasztottam meg a pultost, hogy adjon némi információt Elizabeth-ről, de nem tehetek róla.

Újra megnézem.

Formás a nő– látom a feneke ívét, a csípője és a combja formáját a szűk, kopott farmerben, amit visel. A dereka vékony, a mellei pedig tökéletes tenyérnyi méretűek. Fekete nyakbakötős felsőjében jól látszik izmos karja, egyértelműen edzeni szokott. Kék szeme sarkából rám pillant, enyhén összehúzza, aztán visszatér az italához.

– Megvan, amit akartál? – kérdezi Faye a másik oldalamon, kortyol egyet az italából, éber tekintetét nem kerüli el semmi.

– Aha – válaszolom, és visszanézek a nőre. A pultos még mindig azt állítja, hogy nem tud semmit, ami hazugság. Meg tudom mondani, ha valaki hazudik – látni a testbeszédéből–, és ez a seggfej hazudik. Szóval igen, megvan, amit akartam – a többit majd este elintézem.

– Akkor mehetünk? – kérdezi Faye, lehajtja az italát, és lecsapja a poharat az asztalra.

Bólintok, és kelletlenül követem kifelé, pedig igazából legszívesebben meghívnám a csajt egy italra. Kíváncsi vagyok rá, tudni akarok róla mindent. Van pasija? Mit dolgozik? Szereti? Miért iszogat ilyen helyen? Nem minden nőnek áll jól a rövid haj, de neki igen, kifejezetten kiemeli az arca szépségét. Még egyszer visszanézek a szőkére, mielőtt kilépek az ajtón, aztán Faye-re pillantok, aki furcsán néz rám. Valószínűleg így lesz a legjobb – most Elizabeth-re kell koncentrálnom. Amíg nem tudjuk pontosan, mi történt vele, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy eltereljék a figyelmemet. Visszaszállok Faye kocsijába, bár nem rajongok a vezetési stílusáért vagy a zenei ízléséért.

– Mi a fene ez? – kérdezem, amikor elkezd énekelni, amint megszólal a zene.

– Ez a „OneDance” Drake-től – mondja vigyorogva. – Jó, nem?

Megrázom a fejem. – Szörnyű.

A szemét forgatja, és még jobban felhangosítja.

Kinézek az ablakon, és a gondolataim elkalandoznak. Mostanában nem vagyok jó passzban, de nem tudom megmondani, miért. Talán az új MC-be való költözés miatt? A Wind Dragons fantasztikus, és tárt karokkal fogadtak, de akkor miért érzem úgy, hogy nem tartozom ide? A régi klubomról, a Wild Men MC-ről kiderült, hogy elcseszett. A rossz történetünk, Slice árulása, és az ott maradt szánalmas férfiak mellett nem tudom, miért maradtam olyan sokáig. Talán Talon miatt. Ő jó ember, jó barát, és én bíztam benne, és ő hitt a klubban. Természetesen még mindig bízom benne, ezért csatlakoztam vele a Wind Dragonshoz. Csak ezért csatlakoztam? Már nem is tudom. Kirázom magam ezekből a gondolatokból. Most Elizabeth-re kell koncentrálnom, minden más ráér később.

– Éjjel be fogok törni a bárba, és megkeresem az eltűnt kamerafelvételeket – mondom neki, és szórakozottan figyelem, ahogy tágra nyílt szemmel felém kapja a fejét.

– Ez az ördögi terved? – kérdezi hitetlenkedve.

– Nos, a pultos hazudik. Szóval, vagy ez, vagy elmegyek a házához, és más módon fogom kikérdezni. – Egy ötlet születik meg a fejemben. – Nem tudják a zsaruk ezt megtenni? Bevinni és válaszokat követelni? Egyébként is, miért nem rontottak be egy házkutatási engedéllyel, hogy megkeressék a felvételt?

– Nyilván már megtették – mondja szárazon. –Ragaszkodik a történetéhez. Nem látott semmi szokatlant. Keresték a felvételt, de nem találtak semmit. Lehet, hogy tényleg ki volt kapcsolva, de kíváncsi lennék, hogy miért. Vagy tudták, hogy történni fog valami, vagy tényleg elromlott.

– Szerintem tudták, hogy történik valami.

– Szerintem is –ért egyet Faye, a lámpánál beletapos a fékbe, amitől megrándul az autó.

Megtámaszkodok a műszerfalon. Ez határozottan az utolsó eset, hogy beültem az autójába, arról már ne is beszéljünk, hogy a hosszú lábaim már pokolian görcsölnek.

– Ha átkutatták a bárt, és nem találtak semmit, talán nem is kell betörnöm–gondolkodok hangosan. – De talán feltehetjük a saját kameráinkat, és megfigyelhetjük a helyet. Valamire készülnek, és én tudni akarom, mire.

– Ma éjjel megcsinálhatjuk –egyezik bele Faye bólintva. – Arrow és Tracker megoldják. Ők jók ebben a dologban.

– Miért nem kéred meg a szövetségieket, hogy csinálják meg? –kérdezem, csodálkozva, hogy miért az MC-től kér segítséget, és nem tőlük.

Megvonja a vállát, és egyszerűen ennyit mond: – Szeretem a saját forrásaimat használni. Szeretem megmutatni nekik, hogy nekik van szükségük rám, és nem nekem rájuk.

– Hát persze – motyogom a fejemet rázva, és kinézek az ablakon.

Ki tudja, Faye miért csinálja, amit csinál? De úgy tűnik, mindig van terve.

A gondolataim elkalandoznak Faye-ről és az ő ördögi eszéről valami másra.

A nőre.

Kíváncsi lennék, visszatér-e a bárba.