34. -35. -36. Fejezet

 

HARMINCNÉGY

Fordította: BaBett

 

 

Johanna

 

Mikor azt mondtam neki, hogy vigyen haza, csak magamra gondoltam.

Nem rá.

Most azonnal békén hagyhat.

– Ranger, én most egyedül akarok lenni – mondom neki, és próbálom kilökni a bejárati ajtón keresztül. – Miért nem hagysz nekem egy kis teret, és majd máskor megbeszéljük ezt? Például akkor, amikor nem akarlak tökön lőni.

– Mit mondtam arról, hogy mi történik, ha veszekszünk? Nem fogok kisétálni – mondja, és úgy áll ott, mint egy szikla. Olyan nagydarab, hogy amikor meglököm, meg sem mozdul. – Nem akarok elmenni, amikor dühös vagy rám. Nem akarom, hogy dühösen feküdj le aludni.

– Ó, most már az érzéseimre gondolsz? – csattanok fel, elvesztettem a türelmemet vele szemben. – Ranger, nem akarom ezt veled csinálni, most nem. Én csak be akarok bújni az ágyba, és úgy tenni, mintha az unokatestvérem nem gyűlölne, és nem mondaná el az egész családnak, hogy mekkora kurva vagyok.

– Soha többé ne mondj ilyet! – morogja Ranger, és a kezébe fogja az államat. – Nem csináltál semmi rosszat, nem vagy egy kibaszott kurva, és csak te és én tudjuk, mi van köztünk. Ők nem tudják, Jo. Te még csak nem is tudtál Elizabeth-ről és rólam!

Most már kezd dühös lenni, és fogalmam sincs, miért. Számára nincsenek következmények.Az unokatestvérem meg fog neki bocsátani, de nekem nem. Ez baromság, de ez így megy. Nem tudtam a történetükről, nem tudtam, hogy Ranger és Cam ugyanaz a férfi, vagy hogy Cam elvette a szüzességét. És amikor rájöttem, igen, véget vethettem volna a dolognak, és elmagyarázhattam volna az unokatestvéremnek, de én akkor már szerelmes voltam belé.Szóval igen, önző voltam.És most meg kell birkóznom a következményekkel.

– Lefekszem – jelentem ki, mert elegem lett a vele való vitatkozásból. – Ne csatlakozz hozzám!

Besétálok a hálószobámba, és becsapom az ajtót, csak hogy értse a célzást.

Lefekszem, de nem alszom el.

Nem tudok.

•  •  •

Amikor reggel kisétálok a hálószobámból, szarul érzem magam, elindulok a konyhába, hogy kávét főzzek. Úgy érzem magam, mint akit elütött egy teherautó, főleg azért, mert nem tudtam aludni, és mert fogalmam sincs, hogy hogyan javítsam meg a helyzetet, amibe kerültem.

Nincs ötletem.

Egy csésze kávéval a kezemben besétálok a nappalimba, és megállok, amikor Rangert meglátom a kanapémon aludni. Itt töltötte az éjszakát? Olyan kisfiúsan és ártatlanul néz ki, miközben alszik, ahogy az arcát a piros párnámhoz szorítja, hogy majdnem elfelejtem, milyen hazug szemétláda is ő.

Majdnem.

Nem törődve vele, beugrom a zuhany alá, és elkezdek készülődni a munkába. Épp begombolom az ingemet, amikor beront a fürdőszobába, póló nélkül, kávéval a kezében.

– ’ reggelt!

– Ranger, mit keresel itt? – kérdezem tőle, miközben a tükörből nézem. – Eléggé biztos vagyok benne, hogy tegnap este mondtam, hogy menj el.

– Nem akartalak itt hagyni.

Kifújok egy nagy levegőt. – Miért hazudtál?

– Mert nem akartam, hogy úgy nézz rám, ahogy most nézel, mintha nem ugyanaz az ember lennék, aki tegnap voltam – ismeri be, és a kávéját a fürdőszoba pultra rakja. A vállamra teszi a kezét, és végigsimít a tarkómon. – Sajnálom, hogy nem mondtam el neked.

– Én is – mondom, és lerázom a kezét. – Mennem kell dolgozni.

– Beszélhetnénk később este? – kérdezi, és végigsimít a haján, a bicepsze megfeszül a könnyed mozdulattól. – Eszedbe se jusson kizárni engem, Jo!

Bólintok, csak hogy eltűnjön az utamból.

Felszáll a motorjára, én pedig beülök a kocsimba, és külön utakon indulunk el.

•  •  •

– Minden rendben? – kérdezi Travis az asztalom mellett állva. – Úgy nézel ki, mint aki meg akar ölni valakit.

Így is van.

– Jól vagyok – mondom neki, és felnézek rá. – Hívásunk van?

– Miért? – kérdezi, és kihúzza a mellettem lévő széket. – El akarod terelni a figyelmemet?

– Most már a legjobb barátom vagy, miután hetekig nem vettél rólam tudomást? – kérdezem, és elhúzom a számat. – Köszi, Trav, de jól vagyok. Most mi a mai napirend?

Sóhajt, és az asztalra támasztja a kezét. – Sajnálom, rendben? Törődöm veled, és nem tudom, hogyan kezeljem a tényt, hogy egy bűnözővel vagy. Rosszul jártam el, de attól még a barátod vagyok, Jo. És ha valami baj van, tudod, hogy hozzám fordulhatsz.

– Nem igazán akarok erről beszélni – mondom. Amikor az arca megnyúlik, azt mondom:– Elizabeth rájött Rangerre, és most utál engem, oké? Meg kell birkóznom vele, és ma egy kicsit... rosszul érzem magam, de ez nem befolyásolja a munkámat, szóval minden oké.

– Nem akar veled beszélni?

– Próbáltam felhívni ma reggel, de nem vette fel, ami érthető.

– Talán adnod kellene neki egy kis időt, hogy lehiggadjon. Ez csak átmeneti, Jo. Nem lesz mindig ilyen. A harag nem tart örökké.

– Csak azt akarom, hogy megbocsásson nekem – ismerem be.

Tudom, hogy nem olyan könnyű, de ez az egyetlen dolog, amitőljobban fogom érezni magam. Remek, most már csak magamról beszélek – tényleg önző vagyok. Ő hogy érezheti magát most? Valószínűleg úgy érzi, hogy elárulta a saját vére, de nem ismeri a teljes történetet, és nem is akarja hallani. Tudom, hogyidőre van szüksége, de még mindig nehéz megadni neki, és valószínűleg Ranger is így érez most.

– Túl fogja tenni magát rajta – mondja Travis, és a kezét az enyémre teszi. – Még én is látom,milyen boldog voltál mostanában, rendben? Bármennyire is utálom beismerni, de ez a fickó nyilvánvalóan jót tesz neked. Nem hiszem, hogy láttalak ennyire mosolyogni az elmúlt években, mint az elmúlt hetekben.

– Ilyen vagy, amikor magadhoz térsz? – kérdezem, ironikusnak találom, hogy ez pont ma történik. Még azt sem tudom, mit fogok kezdeni ezzel az egész Ranger-helyzettel. Hazudott, és én dühös vagyok. Nem, fájdalmat érzek. És nem tudom, hogyanbocsássak meg neki.

– Igen – motyogja. – Azt hiszem, igen. – Elmosolyodik, és én vonakodva viszonzom.

•  •  •

Ranger nincs a házamban, amikor hazaérek, de a dohányzóasztalt ellepik a virágcsokrok. A közepén van egy cetli.

Jo!

Bocsáss meg!

Addig visszatartom a lélegzetem, amíg nem teszed meg.

Szeretlek.

Sóhajtva teszem le a cetlit, és gyönyörködöm a gyönyörű vörös rózsákban. Azt mondtam neki, hogy ezek a kedvenceim, és ő nyilván emlékezett rá. Még a szép gesztus ellenére is örülök, hogy nincs itt, mert egy kis szabadságra van szükségem, ő pedig biztosan rájött erre. Megpróbálom újra felhívni az unokatestvéremet, de nem veszi fel. Fáj, hogy ő és Helen valószínűleg most is ott ülnek, és rólam beszélgetnek, de próbálok nem túl sokat gondolni rá. A fájdalom Ranger hazugsága miatt gyomorszájon vág, mert ez volt az egyetlen dolog, amiről azt hittem, hogy számíthatok rá, és most arra gondolok, hogy talán mégsem. A gondolat, hogy lefeküdt vele... Tudom, hogy régen volt. De azért elvette a kibaszott szüzességét. Nem csoda, hogy sosem felejtette el!

Az ember mindig emlékszik az elsőre.

És ezt a nagyon fontos tényt eltitkolta előlem. Hogy gondolhatta, hogy ez így rendben van? Azt hitte, hogy soha nem fog kiderülni? Hülyét csinált belőlem, kihagyott egy nagyon fontos dolgot és a lényeg az, hogy hazudott. Szándékosan.

Hogyan bízzak meg benne most?

HARMINCÖT

Fordította: Red Ruby

 

 

Ranger

 

Várok, és reménykedem, hogy a virágok miatt kapcsolatba lép velem, de nem. Próbálok egy kis teret adni neki ma este, de nem könnyű. Csak el akarok menni a házához, és követelni, hogy bocsásson meg nekem. Amikor Faye besétál a klubházba Asherrel a csípőjén, rám néz és elvigyorodik. – Nem láttalak egy ideje.

Kinyújtom a kezem, és átpasszolja nekem a babát. – Elfoglalt voltam.

– Mivel foglalkoztál? Vagy azt kéne kérdeznem kivel foglalkoztál?

– Ha kérdezek valamit, megígéred, hogy sosem hozod fel újra? – kérdezem, ringatomAshert a karjaimban, miközben Faye átböngészi a szekrényeket, hozzávalókat keresve.

– Persze. Mi újság? – kérdezi, megáll és rám figyel.

– Hipotetikusan, ha Sin valahogy elbaszta volna, hogyan tudná ezt jóvátenni nálad, hogy gyorsan megbocsáss neki, anélkül, hogy neheztelnél rá? – kérdezem, Asher arcát nézve az övé helyett.

– Várj egy percet, Sin tényleg csinált valamit? Mert meg fogom ölni. Vagy te vagy, aki elbaszta, és azt akarod, hogy helyrehozzam?

– Az utóbbi – vallom be megalázkodva. – Nem mondtam el valamit Jonak. Rájött. Dühös. Hogyan hozzam ezt rendbe, hogy mai nappal visszakerüljek az ágyába? És már próbáltam a virágokat.

– Szóval hazudtál – állítja Faye a szükségesnél keményebben becsapva egy szekrényt. – Miről hazudtál Ranger?

– Semmiről, amiről tudnod kellene. Tudsz segíteni nekem rendbehozni, vagy sem? – kérdezem, nem akarok mesélni neki arról, hogy elvettem Elizabeth szüzességét. Azt senkinek sem kell tudnia.

– Szóval hazudtál és virágot küldtél? A hazugságot nehéz leküzdeni. Szerintem be kell bizonyítanod, hogy nem fogsz többé hazudni, és hogy meg lehet benned bízni. Az őszinteség a legfontosabb, Ranger. A hazugságot nehéz valakinek megbocsátani – mondja, miközben az arcom fürkészi. – Én nem néznélek hazugnak, Ranger.

– Nem vagyok – morgom, és összehúzott szemmel nézek rá. – Nem akartam megbántani, szóval visszatartottam valamit tőle. Rájött, és most meg kell birkóznom a következményekkel.

– Őt nem akartad bántani, vagy a lehetőségedet vele? – kérdezi felülve a pultra.

– Mindkettő – vallom be, visszaadom neki Ashert, amikor elkezd sírni.

– Nem tudom, Ranger – mondja oldalra billentve a fejét, hosszú haja az asztalt érinti. – Azt hiszem, egy jó beszélgetésre van szükségetek, egy őszinte beszélgetésre, ahol elmondod neki, miért tetted, és miért tudod garantálni, hogy nem teszed meg újra – egy kedves bocsánatkérő gesztus mellett.

– Igen, oké – mondom, és töröm a fejem.

– Valamit be kell vallanom neked.

Ránézek, figyelem, ahogy egyik oldalról a másikra ringatja Ashert. – Mit?

Vesz egy mély levegőt és kiböki: – Az ok, amiért elvállaltam Elizabeth ügyét az volt, hogy már tudtam, hogy Jo unokatestvére, és szívességet fogok kérni tőle.

Pislogok. – Jéghideg vagy, tudod? És remélem, tudod, hogy szart se kérsz tőle.

Esélytelen, hogy azt hagynám. Faye rendezni tudja a szarságait anélkül, hogy az én nőmet belerángatná.

– Tudom – mondja Faye önelégülten mosolyogva. – Bízz bennem, tudom. Csak tisztába akartam ezt tenni. Azt akartam, hogy segítsen nekem egy ügyben, amin dolgozom. Ő volt az ügyeletes zsaru akkor éjjel.

– És azt akartad, hogy ő… mit... hazudjon arról, amit látott? – találgatok összeszűkült szemmel.

Vállat von, de nem fejti ki.

Felteszem a kezeimet. – Be kell fejezned!

– Már befejeztem – mondja felemelve az állát. – Kedvelem a lányt, és ő a tiéd. A család az első. Nem fogom elszúrni neked a dolgokat.

Elvigyorodik, és hozzáteszi: – Úgy tűnik, azt már megcsináltad magad.

Igaz, vissza a feladathoz. Rá kell vennem Jot, hogy megbocsásson nekem. Máris hiányzik, és az, hogy nem bocsát meg nekem, az nem opció. Biztosan nagyon fáj most neki, és az, hogy részem volt benne, kurvára kicsinál.

Rendbe kell hoznom a dolgokat.

Most.

•  •  •

– Mit csinálsz itt? – kérdezi Elizabeth, ahogy kinyitja az ajtót, arckifejezése olyan savanyú, ahogy várni lehetett. – Te vagy az utolsó személy, akit most látni akarok.

– Nos, akkor már ketten vagyunk – mondom különös őszinteséggel. – De beszélnünk kell. Szóval csinálhatjuk az ajtóban, vagy behívhatsz, de így vagy úgy meg fogod hallgatni, amit mondanom kell.

Pár pillanatig tanulmányoz, csúnya pillantást vet rám, de aztán azt mormolja: – Mindegy – és elsétál, nyitva hagyva az ajtót. Követem befelé, becsukom magam mögött az ajtót, majd csatlakozom hozzá a kanapén.

– Tehát, tudom, hogy dühös vagy – mondom úgy fordulva, hogy szemben legyek vele. – De hallgass meg! Abban a pillanatban, hogy Jo és én találkoztunk, szikrák pattogtak közöttünk. Miközben együtt dolgoztunk azon, hogy megtaláljunk téged, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Egymásba szerettünk. Jo csak Rangerként ismert engem, nem Camként, így nem tudta ki vagyok. Nem tudtam, hogy bármiféle érzéseket tápláltál irántam, vagy, hogy egyáltalán gondoltál rám az elmúlt pár évben, szóval nem gondoltam, hogy nagy ügy lenne, ha ráhajtanék Jora. Te és én barátok voltunk. Igen, ahogy kedvesen rámutattál, egyszer lefeküdtünk egymással, amikor részegek voltunk, és te el akartad veszteni valakivel a szüzességedet, akiben megbíztál, de ennyi volt az egész. Szóval kérlek, mondd el nekem, mi a faszért vagy olyan dühös, és miért viselkedsz úgy, mintha Jo ellopta volna a barátodat, amikor én sosem voltam a tiéd?

Úgy döntöttem egy kis kemény szeretetet alkalmazok. Tudnia kell az igazságot, és nincs értelme tovább babusgatni.

– Most komolyan beszélsz? – csattan fel, és megrázza a fejét. – Felébredtem, és téged akartalak. Miért nem mondtátok el nekem egyenesen, hogy együtt vagytok, hogy megkíméljetek attól, hogy egy idiótának tűnjek? Örülök, hogy Jo nem tudta, hogy ki vagy, ettől kicsit kevésbé fáj az árulás, de akkor is, senki nem mondott szart se nekem, és most hülyének érzem magam. Mit szólnál egy kis őszinteséghez?

Összerezzenek, mert a szavai igaznak csengenek. – Épp akkor mentettek meg. Azok után, hogy annyi mindenen keresztülmentél, azt vártad, hogy ezzel is rád zúdítsuk? A megfelelő pillanatra vártunk, hogy elmondjuk neked, amiről kiderült, hogy nincsen. És Jo szarul érzi magát, Elizabeth. Egész idő alatt megkérdőjelezett minket, és én szeretem őt. Ő az egyetlen nő számomra.

– Szereted őt? – kérdezi, és összeszűkül a szeme. – Igazán?

– Nem tudta, hogy mi lefeküdtünk egymással, és most utál engem, de igen, szeretem őt – mondom szomorúan mosolyogva. – Sajnálom, Elizabeth. Tudod, hogy törődöm veled, és sosem akartalak megbántani, és egy seggfej vagyok, de Jo nem érdemli meg a haragodat.

Felsóhajt, és arcát a kezeibe temeti. – Nem tudom, mit akarsz, mit mondjak, Cam. Sajnálom, hogy haragszik rád? Nem tudom elhinni, hogy idejöttél, és velem töltötted azokat az éjszakákat, csak mert… azt hitted, idegösszeroppanást kapok, ha visszautasítasz?

Amikor így mondja, kurvára nevetségesen hangzik. – Csak nem gondoltuk, hogy további fájdalomra van szükséged az életedben. A kurva életbe, épp csak elraboltak, és majdnem eladtak rabszolgának! Tényleg hibáztatni tudsz minket?

– Mit akarsz, mit tegyek? – kérdezi, miután egy darabig némán, elgondolkodva hallgat.

– Azt akarom, hogy beszélj Joval.

Keresztbe fonja a karjait a mellkasán, hogy azt higgyem, nemet fog mondani, de aztán azt mondja: – Rendben.

– Tényleg? – kérdezem gyanakodva. – Csak így?

Felsóhajt, és azt mondja: – Ez szívás. Szerintem mindketten hibáztatok, hogy nem mondtátok el nekem, de nem akarok az utatokba állni. Mindketten fontosak vagytok nekem, és ha boldoggá teszitek egymást, akkor rendben. Én már találkoztam valakivel, kedves fickó, és úgy bánik velem, mint egy hercegnővel. Időbe fog telni, mire mindenen túl leszek, de igen, beszélni fogok Joval. Ő a családom, és megmentett engem. Ezt nem felejthetem el.

– Köszönöm! – mondom, és magamhoz húzom egy ölelésre. – Most már csak rá kell vennem, hogy megbocsásson nekem.

– Sok szerencsét! – mondja vigyorogva. – Jo csúnyán haragtartó.

•  •  •

Egy éjszakára egyedül hagyom, mielőtt megjelenek a házánál. Besétálok, és a kanapén találom egy szál pólóban és bugyiban. Szeretem őt így. Semmi smink, menő ruhák, csak ő. Így a leggyönyörűbb véleményem szerint.

– Szia – mondom, és leülök mellé. A karjaimba húzom, és megcsókolom a feje búbját. – Nem kellett volna hazudnom. Hibáztam, és sosem fogok hazudni neked újra, Jo. Kurvára sajnálom, bébi. Próbáltam adni neked egy kis teret, de bassza meg, megőrülök nélküled, és nem szégyellem ezt bevallani.

– Honnan tudjam, hogy soha nem fogsz hazudni, elfedni, elhallgatni –akárminek is akarod nevezni –megint? És nekem csak úgy el kellene felejtenem, hogy lefeküdtél az unokatestvéremmel? –kérdezi, szomorúság és beletörődés cseng a hangjában. – Nem tudom, Ranger. Hajlandó voltam bármit megtenni érted. Hagytam volna, hogy az emberek elítéljenek a munkában, és talán elbaszni a karrieremet, az unokatestvérem háta mögött cselekedni, és megváltoztatni a szabályaimat, és te még őszinteséget sem tudtál adni nekem cserébe.

Szavai szíven találnak, ami hirtelen összeszorul, mert igaza van. Igazán elbasztam, és rávenni, hogy megbocsásson nekem, sokkal keményebb lesz, mint néhány szép gesztus és édes szavak. Rá fogom venni, hogy újra bízzon bennem. Nem érdekel, mit kell megtennem–megteszem, és még többet is.

Bármit, hogy a dolgok megint olyanok legyenek, mint régen.

HARMINCHAT

Fordította: Red Ruby

 

 

Johanna

 

Amikor Elizabeth felveszi velem a kapcsolatot, nem kis meglepetést okoz. Átjön, rendelünk egy pizzát és beszélgetünk.

– Cam átjött, hogy beszéljen velem valamelyik nap – mondja kezeit összekulcsolva. – Elmagyarázta mi történt, hogyan estetek szerelembe, amikor nem tudtad, hogy ki volt ő nekem. Bárcsak elmondtad volna nekem, Jo! A dolgok annyira másként végződhettek volna. Igen, feldúlt és csalódott lettem volna, de nem éreztem volna magam elárulva. Mégis… – mondja, szomorúan mosolyogva – …nem mondtam volna azt, amit mondtam.

– Én vagyok, akinek bocsánatot kellene kérnie – mondom gyönyörű arcába nézve. – Ha tudtam volna, hogy Ranger volt a te Camed, nem értem volna hozzá, Elizabeth. Amikor rájöttem, túl késő volt, és felteszem önző vagyok, mert nem tudnám feladni őt.

– Mégis haragszol rá még mindig?

– Soha nem mondta, hogy ti ketten lefeküdtetek egymással – mondom kínosan nevetve. – Szóval nem te voltál az egyetlen, aki meglepődött azon az éjszakán.

– Évekkel ezelőtt volt, és semmit sem jelentett neki, bármennyire is fáj kimondanom. Szeret téged, Jo, és az, hogy ezt beismeri, hatalmas dolog. Az a Cam, akit én ismerek, nem engedné, hogy bármelyik nő a karmai közé kaparintsa. Soha nem kötődött, és mindig megőrizte a fölényét. De veled, már ahogyan beszél rólad, az se semmi. Szóval elbaszta, és eltitkolt előled valamit. Talán meg kellene adnod neki az esélyt, hogy jóvátegye?

– Most azt akarod, hogy együtt legyünk? – kérdezem, és azon tűnődöm, hogyan érezhet így. Talán belezúgott a srácba, akivel találkozgat, vagy talán csak nem olyan önző, mint én.

– Azt akarom, hogy mindketten boldogok legyetek. Cam nem az enyém, mindegy, hogy benne vagy-e az egyenletben. Nem én leszek az oka annak, hogy ti ketten nem vagytok boldogok. Ne legyél már ilyen makacs, és bocsáss meg a férfinak, Jo!

– Team Ranger, hé – morgom, elveszem a legnagyobb szelet pizzát, és beleharapok. – Nem tudom, mit tegyek.

– Bocsáss meg neki!

– Ilyen egyszerű, mi?–kérdezem, elgondolkodva rágok és nyelek.

– Az, ha hagyod, hogy az legyen.

Ezek a szavak a nap hátralévő részében a fejemben csengenek.

•  •  •

Megállok a klubház előtt, és azon tűnődöm, hogyan fogok bejutni. Meg akarom lepni Rangert, de nem tudom, hogyan juthatnék át a kapujukon. Szerencsémre egy nő kinyitja és áthajt, így gyorsan átsétálok rajta, mielőtt bezárulna. A nő kiszáll a kocsijából, és gyorsan közeledik felém.

– Te ki a fene vagy? – kérdezi, miközben végigmér. Csinos, szőke hajú és zöld szemű.

– Jo vagyok. Rangert keresem – mondom neki. – Tudod, hogy itt van-e?

– A zsaru? – kérdezi a nő, és felvonja a szemöldökét. – Anna vagyok.

Akkor ez itt a főnöknő. Vicces, mert amikor megismertem Faye-t, azt feltételeztem, hogy ő a főnökasszony, de Ranger elmagyarázta, hogy Faye átadta a gyeplőt egy Anna nevű nőnek.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Anna – mondom, és felemelem az állam. – Meg akartam lepni, de ha nincs itt, vagy ha nem látnak szívesen, akkor inkább elmegyek.

Még sosem jártam itt napközben, és csak egy maroknyi férfival és Faye-jel találkoztam. Ranger mindig azt mondta, hogy szívesen látnak itt, de ki tudja. Rendőr vagyok. Valószínűleg amúgy sem helyénvaló, hogy itt vagyok, sőt, tudom, hogy nem az, és ha valaki a testületből emiatt meg akarná járatni velem a poklot, megtehetné.

– Nem, semmi gond – mondja, és az ajtó felé biccent. – Gyere be. Mindenki alig várja, hogy megpillanthassa a nőt, aki elkapta Rangert. – Felemeli a kezét. – Sejtettem, hogy szőke leszel.

Elmosolyodom, és követem őt.

– Valószínűleg a szobájában van.

– Köszi, Anna – mondom, egyenesen a szobájába indulok, és kinyitom az ajtót, anélkül, hogy kopogással zavartatnám magam. A hátán fekve találom, Supernaturalt nézi. Felül, amikor meglát, a meglepetéstől elkerekednek a szemei.

– Jo?

Bezárom az ajtót, aztán gyakorlatilag ráugrom.

Karjait körém fonja, a mellkasához húz, és megcsókolja a fejem. – A valaha volt kurvára legjobb meglepetés!

Felemelem a fejem, és egyenesen a szemébe nézek. – Hazudj nekem még egyszer, és sosem látsz újra.

Nagyot nyel, és bólint egyet. – Semmit sem fogok tenni, hogy ezt elbasszam, rendben?

Valahogy kimondom, hogy oké, mielőtt megcsókol, rám gördül, és a csuklóim le vannak szorítva a fejem fölött. Aztán visszahúzódik, és azt mondja: –Még el sem jutottam oda, hogy megtegyem a nagy gesztusomat. – Kíváncsivá tesz.

– Szóval várnom kellett volna mielőtt idejöttem? – kérdezem, visszahúzva ajkait az enyémekre. – Miről maradtam le? Még mindig akarom ezt az úgynevezett nagy gesztust.

– Most azonnal?

– Ez valami, amit az ágyban oda tudsz adni nekem? – Mert teljesen benne vagyok – piszkálom, megcsókolom a borostát az állkapcsán.

– Ó, fogok adni neked valamit az ágyban, rendben – mormolja, újra megcsókol, aztán áthajol a felső fiókjához. Mit szed elő onnan? Nem várhat? Azt akarom, hogy először szerelmeskedjen velem, és meg is mondom. Azt mondja, hogy várjak egy másodpercet, és aztán gondoskodik rólam. Amikor előhúz egy bársony gyűrűdobozt, mozdulatlanná válok. Várjunk, az jobb, ha nem egy…

Kinyitja, felfedve a leggyönyörűbb gyűrűt, amit valaha láttam, egy körte formájú gyémánt egy fehérarany karikán, és azt mondja: – Jo, szeretlek, és veled akarom tölteni életem hátralévő részét. Hozzám jössz feleségül?

Ez a nagy gesztusa? Lánykérés? Teljesen elvesztette a józan eszét?

Megrázom a fejem. – Ranger, ne.

És így kezdődött a következő veszekedésünk – mielőtt egyáltalán kibékülhettünk volna az előző után.

•  •  •

– Nem ismerjük egymást elég jól, hogy összeházasodjunk, Ranger. Mi ez a sietség? Egyikünk sem megy sehová – mondom, hitetlenség csendül a hangomban. – Hozzád akarok menni egy nap? Persze, ha még mindig boldogok vagyunk, és szerelmesek akkor, de hogy most megkérj? És mint egy bocsánatkérő gesztus? Magadtól találtad ezt ki?

Valahogy remélem, hogy nem. Arra is rájövök, hogy egy kicsit szemét vagyok most, de sokkot kaptam. Ki kér megy egy nőt ilyen rövid idő után?

Arcát a kezeimbe fogom. – Szeretlek, de nem most van itt az idő.

– Ha akarsz engem, nem értem, mi olyan nagy ügy! – morgolódik, állkapcsa feszes. – Akarlak, és tudom, hogy ez sosem fog megváltozni. Kurvára szeretlek, és az oldalamon akarlak. Úgy viselkedsz, mintha ez lenne a legőrültebb dolog a világon, amikor nem az. Nem kell összeházasodnunk ebben az évben, lehet jövőre. Még csak nem is gondoltam házasságra korábban sosem, tudod? És most megtervezem ezt a romantikus lánykérést, amit tönkreteszek azzal, hogy most csinálom, és te nemet mondasz?

– Ranger – mondom édes hangon, próbálom meglágyítani egy kicsit. – Szeretlek, és szeretek veled lenni, a tiéd vagyok és te az enyém, de átbeszélhetjük egy a házasság dolgot egy kicsit később?

Arckifejezése üressé válik. – Elutasítottad a házassági ajánlatomat. Nem tudom, mire számítasz, hogy reagálok erre?

– Nem utasítalak vissza, csak azt mondom, nem most azonnal – mondom megrándulva. Fenébe, nem akarom őt megbántani, de nem arra van szükségünk, hogy eljegyezzük egymást. Nem értem mire a sietség.

– Jo, nem értem, miért…

Megcsókolom, azt akarom, hogy fogja be. Nem tudom mire számítottam tőle, de házassági ajánlatra nem, és noha ez a legnagyobb gesztus, nem az, amelyikre szükségünk van. Elterelem a figyelmét a számmal, a kezeimmel, a csábító pillantással, ami bebarangolja az egész bőrét. Lemegyek rajta, míg a számba élvez, és aztán ugyanezt teszi velem. Szerelmeskedünk egymás szemébe nézve. Elmondjuk egymásnak, hogy szeretjük egymást, és noha még mindig vannak szarságok, amit ki kell dolgoznunk, hirtelen minden rendben van a világban.