3.- 4. Fejezet

 

HÁROM

Fordította: Tony

 

 

Ranger

 

Miután beszéltem Elizabeth nővérével, szomszédaival és barátaival, visszamegyek a klubházba, és elgondolkodom, miért történnek szörnyűségek jó emberekkel. A lány tényleg egy szent volt, igazi jótét lélek, és fáj belegondolni, hogy lehet, hogy most éppen szenved, ha egyáltalán életben van. Remélem, hogy még él.

Amikor besétálok a konyhába, isteni illatot érzek, így kinyitom a sütőt, hogy megtudjam, mi az. Elismerésem a nőknek: mindig van étel a konyhában, ez olyasmi, amihez nem vagyok hozzászokva, és egyhamar nem is fogom természetesnek venni. A Wild Men klubházában egy nő sem volt, aki főzött volna. A nők hozzánk csak bulizni jöttek, éjszakára ott maradtak, aztán reggel leléptek. Nem volt olyan családias a hangulat, mint itt. Fogalmam sincs, melyik nő tud főzni, de a lasagna a sütőben fantasztikusan néz ki. Becsukom a sütőt, és a hűtőhöz lépek egy sörért, aztán kimegyek, ahonnan a többiek nevetését hallom. Talon, Sin és Tracker kint ülnek, és a naplementét nézik, szóval én is odahúzok egy széket magamnak. Amióta Sin lemondott az elnökségről, úgy látom, sokkal nyugodtabb. Most Arrow-hoz fordulunk, ha valami gáz van, és szerintem ez nagy terhet vesz le Sin válláról.

– Hogy ment? – kérdezi Sin a sörösüvege címkéjét piszkálva. – Bármi fejlemény?

– Még semmi – válaszolom, és bólintok Trackernek. – Állítólag te és Arrow felszereltek ma éjjel néhány kamerát, úgyhogy lehet, hogy nem kellene több sört innod.

Tracker vigyorog, csöppet sem ideges. – Vagy lehet, hogy többet kellene innom. Pontosan hol is akarja Faye, hogy kamerákat rakjak fel? És mióta kezdtünk el a szövetségieknek dolgozni?

Nevetek azon, hogy tudja, már Faye adja ki a parancsokat.

– Amióta Faye úgy döntött. A motoros bár kábé félórányira van innen – mondom, és gyorsan elmondok mindent, mi történt aznap.

– Hogy rángattak bele ebbe az egészbe? – kérdezi Tracker, jókedv táncol a tekintetében.

– Faye akarta, hogy segítsek. – Csak ennyit mondok, mert ez az igazi válasz.

Mindannyian bólintanak, mintha értenék.

– Ha segítség kell, csak szólj – mondja Talon, és a tekintetéből látom, hogy úgy érti, nem számít, mi kell. Mögöttem áll. Bólintok, mert már úgyis tudom.

– Csak remélni tudom, hogy megtaláljuk – mondom a lábamat nézve. – Két hét hosszú idő.

Csend telepszik a társaságra, ahogy ezen elgondolkodunk.

– Tudasd, ha úgy gondolod, Faye kezdi túlvállalni magát – mondja Sin a naplementét nézve. – Gondolom, már rájöttél, hogy hajlamos úgy gondolni, egymaga meg tudja menteni a világot.

– Vigyázok rá, ne aggódj – felelem.

A többi férfinak valószínűleg nem kellett volna mondania, de én új vagyok a klubban, így megértem, hogy megemlítette. De akkor is dühít egy kicsit. Értem, hogy a bizalmat ki kell érdemelni, de én hűséges ember vagyok, lojális leszek a klubhoz, ahogy a régihez is az voltam. De itt Talonon kívül ezt senki nem tudja rólam. Kiiszom a sörömet, és hallgatom a könnyed beszélgetésüket, de nem kapcsolódom be. Néha kívülállónak érzem magam, habár nem is igazán tettem ellen semmit. Keresztúthoz értem az életemben, és fogalmam sincs, mit akarok, vagy mi tenne boldoggá.

Csak kóborlok, mindenféle irány vagy cél nélkül.

Tényleg rendbe kell hoznom a dolgaimat.

•  •  •

Néhány nappal később látok valamit az előző esti kamerafelvételen, ami miatt megszólal bennem a vészcsengő. Megállítom a felvételt, és visszatekerem. Felkapom a telefonomat az asztalról, rábökök Faye nevére, és várom, hogy felvegye.

– Úgy érzem, kódnévre lesz szükségünk.– Így veszi fel a telefont. – Hívhatjuk egymást Muldernek és Scullynak?

– Nem – felelem azonnal. Ez a tyúk olyan zagyva néha. – Találtam valamit, amit látnod kell. Át tudsz jönni a klubházba?

– Egy óra, és ott vagyok – mondja, és köszönés nélkül leteszi.

Gyorsan lezuhanyozok, farmert, fekete pólót, a fekete bakancsomat és a mellényemet veszem fel – a megszokott szerelést –, aztán öntök magamnak egy kis kávét a konyhában, és közben az jár a fejemben, amit a videón láttam. Amikor Faye megérkezik, hangosan, és tele élettel, megmutatom neki a felvételt, és hátradőlök, várom, hogy észrevegye azt, amit én. Végignézi, aztán megállítja, és felém fordul.

– Miből gondolod, hogy van abban valami gyanús, hogy a lány beszáll az autóba? – kérdezi a szemembe nézve.

– Nincs rendszámtábla a kocsin.

Elkerekedik a szeme. – Nem vettem észre. Hogyhogy nem láttam? A francba! Hogyan tudjuk lenyomozni, ha nincs rendszáma?

Úgy tűnik, mérges magára, amitől én elvigyorodok. Úgy látszik, nemcsak én nem szeretek veszíteni.

– Talán kideríthetnénk, hogy van-e másik eltűnt lány – ajánlom, végigsimítva a borostás államon. – Állítsd rá a zsarut! Ha van, legalább már tudjuk, hogy hol van az átvételi pont. Oda kell küldeni valakit, hogy biztosan ne történjen ez meg még egyszer, és huszonnégy órás megfigyelés kell.

– Szerinted úgy gondolják, hogy megúszták, amikor elvitték Elizabeth-et, és két héttel később megpróbálják megint?

Bólintok. – Így kell lennie. Elég merész lépés, nem gondolod? Mekkora szervezet lehet? Ha ezt a lányt is elrabolták, akkor Elizabeth eltűnése nyilvánvalóan nem véletlen volt.

Faye felkapja a telefonját, és elkezd üzenetet gépelni. – Szólok Jonak. Lehet, hogy ez nagyobb, mint gondoltuk. – Nagyot sóhajt, rányom a küldés gombra, aztán felém fordul. – Mibe nyúltunk bele, Ranger?

A telefonja szinte azonnal pittyeg. Elolvassa, aztán megszólal: – Találkoznod kell a zsaruval. Nekem Clover sulijánál kell lennem fél órán belül. Elküldöm a címet.

Megfeszül az álkapcsom a gondolatra, hogy találkoznom kell, és együtt kell dolgoznom egy zsaruval Faye támogatása nélkül. – Nem mehetünk együtt a sulis dolog után?

– Nem – mondja Faye, és jókedv csillan a szemében. – Nem kell ott ülnöd, és mély és komoly beszélgetést folytatnod, vagy ilyesmi. Csak add oda a videofelvételt. És nem akarunk egy zsarut a klubházba hozni, ezért valami random találkozóhely kell.

– Esetleg a rendőrörs– morgom, és összefonom a karomat magam előtt. – Ahol aztán majd szépen letartóztatnak.

– Nem fognak letartóztatni – mondja a szemét forgatva. – Ebben a klubházban csak egy drámakirálynőnek van hely, Ranger.

Azzal búcsúzóul elvigyorodik, integet és elhagyja a szobát.

A telefonom pittyeg, amikor megérkezik a zsaru címe.

Jobb, ha túlesek rajta.

•  •  •

Nem tudom, miért egy kávézóban akar találkozni a pasas. Ha engem kérdezel, elég szembetűnő. Én egy parkolót, vagy sötét sikátort választottam volna. Basszus, lehet, hogy Faye-nek igaza van –túldramatizálom?

Tíz perc késéssel érkezem, mert alig találtam egy kibaszott parkolóhelyet, aztán körülnézek a kávézóban. Azt sem tudom, hogy néz ki ez a Joe. Valószínűleg meg kellett volna kérdeznem Faye-től, de elfelejtettem. Általában kilométerekről kiszagolom a zsarukat – csak olyasvalakit kell keresnem, akiről sugárzik a jogosultság látszata. Nem viselem a mellényemet, mert az hülyeség lenne, és fogalmam sincs, hogy ő tudja-e, én hogy nézek ki.

Körülnézek a kávézóban, amikor megakad valamin a szemem, vagyis inkább valakin. Amikor találkozik a tekintetünk, és ő várakozóan tovább bámul, odasétálok, és leülök vele szemben, remélve, hogy tévedek.

Tévednem kell.

– Azt hittem, egész nap csak állni fogsz ott, és bénán bámulsz, mert az nem nyilvánvaló, igaz?– mondja szárazon, összeszorítva a telt, rózsaszín ajkát. Még a hangja is vonzó, rekedtes és érzéki.

Kinyitom a számat, aztán becsukom.

Miért pont neki kell ezen az ügyön dolgoznia? És ő Elizabeth unokatestvére?

Rövid haja ma hátra van simítva, de így is jól áll neki. Basszus, gyönyörű. Micsoda szégyen. Elvesztegetett szépség. Kizárt dolog, hogy randizzak egy zsaruval. Kibaszottul nem.

– Fogalmam sem volt, hogy kivel találkozom ma – mondom, amikor megtalálom a hangomat. – Szóval hátrányban vagyok.

– Nem tudtad, hogy én voltam az a motoros bárban? – kérdezi felvont szemöldökkel. – Pontosan miért kell nekem a te segítséged?

Hát persze, hogy bunkó.

Egy bunkó zsaru. A kettő kizárja egymást?

A fogamat csikorgatva válaszolok: – Talán mert még mindig nem találtad meg őt.

Összehúzza a szemét, és lenéz a kávéjára. – Mondd el, mid van.

Az előző beszólása után nehéz lehetett ezt megkérdeznie, vagy egyáltalán nincs büszkesége, ki tudja. Kihúzom a lemezt a zsebemből, és átcsúsztatom neki az asztalon. Ahogy visszahúzom a kezem, érte nyúl, az ujjaink pedig egy pillanatra érintkeznek. Olyan gyorsan húzom vissza a kezem, amilyen gyorsan tudom, anélkül, hogy felborítanám az asztal közepén levő só és borsszórót.

Basszus.

Megdörzsölöm az ujjaimat, mert úgy érzem, mintha áramütés ért volna. Mi a fene volt ez? Egyszerre akarok közel lenni hozzá, és minél távolabb. Mi van ezzel a nővel? Ő egy zsaru, az isten szerelmére. És ki nem állhat engem. Látom a megvetést a gyönyörű kék szemében. Egyáltalán nem hasonlít Elizabeth-re, de ugyanolyan szőke a hajuk és kék a szemük.

Igen, Elizabeth.

Kurvára koncentrálnom kell, mert miatta vagyok itt. Semmi közöm a velem szemben ülő nőhöz. Nem jelent nekem semmit.

Megköszörüli a torkát, látszik, hogy ő is kényelmetlenül érzi magát, de aztán közönyös lesz az arca. – Most pedig mondj el mindent, amit megtudtál. Tudnom kell. Nincs vesztegetnivaló időnk, vissza akarom kapni az unokatestvéremet.

Most jövök rá, hogy nem is tudom a nevét.

– Hogy hívnak? – kérdezem, és hátradőlök a széken.

Megnyalja az ajkát. – Johanna – válaszolja.

Johanna, ismétlem magamban, aztán előrehajolok, és elmondok neki mindent, amit tudnia kell.

 

NÉGY

Fordította: Tony

 

 

Johanna

 

Mióta eltűnt az unokatesóm, egy roncs vagyok. Kíváncsi lennék, az emberek észrevették-e. Alig tudom fenntartani magam, pedig tudom, hogy erősnek kell lennem, mert mindenki reménykedve néz rám, mintha én lennék az utolsó esélyük, hogy megtaláljuk őt.

Meg kell találnom őt.

Nem tudom, miért kell egy motorossal együtt dolgoznunk, de most bármilyen segítséget elfogadok. Azért van itt, mert lehet, hogy a motorosoknak közük van az eltűnéshez? És ha igen, a motorosok mellé áll? Kíváncsi vagyok az előttem ülő férfira. Nemcsak azért, mert még soha nem láttam ilyen jóképű motorost, de még ilyen feltűnő férfit sem láttam. Hihetetlenül magas. Kosarazhatott valaha? Sötét, dús haja össze van kötve a tarkóján, fényes mogyoróbarna szemeit dús szempillák keretezik. Kár ilyen szempilla egy pasira. Végigsimítja borostás állát, én pedig rájövök, hogy a mondandója végére nem figyeltem.

Megköszörülöm a torkom, és válaszolok az utolsó dologra, amire emlékszem. – Megnézem, jelentették-e egy újabb lány eltűnését. De lehet, hogy várnunk kell még huszonnégy órát. Riasztom a rendőröket, hogy a bárt arra használhatják, hogy odacsábítsák a nőket, bármit is csinálnak velük. Őszintén remélem, hogy meg tudjuk állítani őket, mielőtt újra megtörténik.

Az unokatestvérem eltűnésének gondolatától alig kapok levegőt. Mit keresett abban a hülye motoros bárban? Annyira nem illik hozzá. Elizabeth még csak nem is szokott inni.

Bár nem találkoztunk gyakran, Elizabeth és én közel álltunk egymáshoz, az egész családunk, és az eltűnése mindenkinek nehéz. Ha problémánk van, egymást hívjuk. Amikor lehangolt vagyok, ő felvidít, és viszont. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne, főleg, hogy egyke vagyok, és rengeteg közös emlékünk van.

Emlékszem, amikor szünetben meglátogattam őt, azt hiszem, hét éves koromban. A játszótéren játszottunk más gyerekekkel, amikor az egyik kisfiú fellökte Elizabeth-et, mert nem akart leszállni a hintáról. Gondolkodás nélkül odafutottam, és pofon vágtam a fiút. Eleredt az orra vére. Felsegítettem Elizabeth-et, magamhoz öleltem, megvédtem, mindig megvédtem. Amennyire vissza tudok emlékezni.

Hol lehet?

Az elmúlt négy évben zsaru voltam, akárcsak az anyám előttem, és olyan dolgokat láttam, amelyek örökké kísérteni fognak az álmaimban. Viszont, amikor valami ilyesmi személyesen érint, elsőkézből tapasztalod meg, hogy milyen érzés az, amikor segíteni próbálsz az embereknek, és ez sokkal nagyobb fájdalom, mint eddig képzeltem. A tehetetlenség, az aggódás. Nem tudok aludni, nem tudok enni, folyamatosan különböző forgatókönyvek járnak a fejemben. Állandóan róla álmodom, hogy segítséget kér, és én próbálom, de nem tudom megmenteni. Meg kell mentenem. Folyton azt mondom magamnak, hogy nem teszek meg mindent, hogy jobban kell törekednem, keményebben próbálkoznom. Hogy lehetnék jól tudva, hogy ott van valahol, és ki tudja, min megy keresztül?

– Kitűnő – mondja Ranger, úgy tűnik, menekülni akar. Nem mondta meg a nevét, de Faye üzenetében azt írta, hogy Rangerrel fogok találkozni. Milyen név ez egyáltalán? És hogyan kapta?

– Hívlak majd, és tudatom, hogy megy – mondom, amikor csendben marad. – Szólsz, ha találsz valamit?

Bólint, és az asztalra dob némi pénzt… a kávémért? Aztán feláll, és távozik, mielőtt tiltakozhatnék, tátott szájjal, mikor éppen mondanám, hogy én is ki tudom fizetni. Nem is ivott semmit, mégis itt hagyott húsz dollárt.

Ki ez a pasas?

•  •  •

Másnap úgy döntök, Ranger helyett inkább Faye-t hívom a rossz hírrel. Egy másik lány is eltűnt – az, amelyik a videofelvételen volt. Elmondtam a rendőröknek, hogy mit találtunk ki, és elhelyeztünk néhány beépített embert a környéken. Miért nem gondoltunk rá, hogy megfigyeljük a bárt? Persze, odamentem néhányszor, de nem szereltem fel kamerákat. Hogy tud egyáltalán a klub térfigyelőket felszerelni? Nem számít – nem akarom tudni. Ezek a motorosok azt hiszik, hogy a törvény nem vonatkozik rájuk, hogy nekik saját szabályaik vannak, de ezúttal ez most az ügyet szolgálja, és valószínűleg életeket ment meg, szóval nem vitatkozom. Én csak vissza akarom kapni az unokatestvéremet, és igazság szerint hazudnék, csalnék és lopnék, hogy ez megvalósuljon.

Most, hogy a bár megfigyelés alatt áll, remélhetőleg elkapjuk az egyik érintett pasast, és be tudjuk hozni kihallgatni. Azután elérem, hogy a média közzétegye Elizabeth fényképét. Azt akarom, hogy mindenki őt keresse, és talán, remélhetőleg valaki látta, így tudni fogjuk, merre induljunk el. Türelmetlenül dobolok az asztalon, azon tűnődöm, hogy tudnám legjobban eltölteni a mai napot. Szerencsére a sheriff a család barátja, ezért nagyobb mozgásteret adott ebben az ügyben, mint bármelyik másik rendőrnek.

– Jo – szólal meg Travis, a társam, ahogy közeledik az asztalom felé. Egyenruhában van, barna haja fel van zselézve, mint mindig. Megtörli a szemöldökét a kezével. – Bassza meg, de meleg van odakint.

– Tudom – mondom, és magamra erőltetek egy mosolyt. – Sajnálom, hogy nem tudtam ma veled menni. Minden rendben volt?

– Aha – válaszolja, kék szeme ellágyul. – Bármi haladás Elizabeth ügyében?

– Még semmi – mondom, megereszkedik a vállam. – Kifutunk az időből, tudod? Úgy érzem, ha nem találunk valakit hamarosan, akkor soha nem fogunk.

– Még ne add fel! – mondja mögém lépve, és gyengéden megmasszírozza a vállamat. – Tele vannak a hírek az arcával. Valaki csak kiszúrja.

Bólintok, de nem vagyok olyan magabiztos.

Mi van, ha soha nem találom meg?

Travis találkozott néhányszor Elizabeth-tel – a társam szinte családtag nekem. Emlékszem, Elizabeth egyszer megkérdezte, hogyhogy nem randizok a társammal, hiszen olyan jóképű férfi. Tökéletes testalkata van, jóképű arca és karizmája, ami ezrével vonzza a nőket, de számomra ő csak egy jó barát és társ, valaki, akiben megmagyarázhatatlanul megbízom, hogy fedez engem, és fordítva. Láttam, hogyan vetik rá magukat a nők, és jól szórakoztam rajta. De jó ember, és még jobb zsaru. Igen, amikor társak lettünk, elhívott randira, de visszautasítottam, és most úgy teszünk, mintha soha nem történt volna meg.

– Én is erre számítok – mondom, felállok, és felé fordulok. – Oké, el kell intéznem ezt a szart. Jössz?

Bólint. – Amit csak akarsz, különösen, ha azzal a dögös ügyvéd csajjal találkozol.

Faye leírásán elnevetem magam. – Meg akarsz halni, ugye?

– Nem félek azoktól a kibaszott motorosoktól – motyogja, és vékony vonallá préseli az ajkát.

– Ők sem félnek tőled – mutatok rá szórakozottan.

– Fittyet hányok a veszélyre.

Elkerekedett szemmel megállok. – Te most az Oroszlánkirályból idéztél?

Körém fonja a karját, és kikísér. – Csak hülyülök. Sosem fogok a motoroscsaj után menni. El tudod képzelni? Egy motoros és egy zsaru?

Ebben egyet kell értenem vele. A motorosoké bűnöző életmód; tényleg olyan, mintha a saját világukban élnének. Én betartom a törvényt, és az a munkám, hogy másokkal is betartassam. Azok a zsaruk, akik motorosokkal társulnak, mind piszkosak. Soha nem hallottam még ártatlan barátságról a kettő között. Faye kivételnek tűnik, de akkor is óvatos vagyok. A motorosok lázadók és nem szeretik a hatóságokat.

És mi vagyunk a hatóság.

– Úgy hangzik, mint egy katasztrófa receptje – teszi hozzá, és megrázza a kezét. Ranger túl-jóképű-hogy-igaz-legyen arca jelenik meg a szemeim előtt.

Nem is érthetnék jobban egyet.

•  •  •

Két nappal később áttörést érünk el. A videófelvételen szereplő egyik férfit sikerül őrizetbe venni, és valaki telefonált, hogy látta az unokatestvéremet. Csak ebben reménykedtem, ezen el tudunk indulni. Kábé ezer mérföldre innen látták, így a következő géppel odarepülök. Az átverés? Ranger jön velem. Nem tudom, miért nem Faye; csak annyit mondtak, hogy ő most nem tud elszabadulni.

Hogy őszinte legyek, azt sem tudom, Faye miért lett egyáltalán bevonva, de bármi volt az ok, a szövetségiek állították az ügyre. Be kell ismernem, kíváncsivá tett a nő. Alapvetően ő egy bűnöző, akinek jogi diplomája van, de a szövetségiek szerint hasznos. Lehet, hogy a motoros kapcsolataira és befolyására van szükségük. A legrosszabb, hogy most össze leszek zárva Rangerrel, a repülőn, az autóban… nagyjából egymás szájában fogunk élni. Nem tudom, miért van rá szükségem. A helyi rendőrök segíteni fognak, és a klubja segítsége nélkül, mi haszna lesz? Miért dolgozik ezen az ügyön? Van bármelyiken?

De nincs időm most ezen vitatkozni. Oda kell érnem, amilyen gyorsan csak lehet, különben elveszítjük az egyetlen nyomot. Miközben néhány ruhát dobok az utazótáskámba, a telefonomra ismeretlen számról üzenet érkezik:

Találkozunk a reptéren egy óra múlva.

Ranger?

Valószínűleg.

Egy sima Okéval válaszolok, és mint az őrült szórom a dolgokat a bőröndbe. Most nem foglalkozhatok Rangerrel.

Elizabeth, tarts ki!