TIZENKILENC
Fordította: Aiden
Ranger
– CAM? – szólal meg csendesen
a hátam mögött, ahogy az ajtó felé sétálok, mire megtorpanok. – Hová mész?
– Sehová – felelem, majd
visszafordulok. – Nem megyek sehová, Elizabeth, csak gondolkodom.
– Kettőnkön? – kérdi
felvillanyozva, felül az ágyában, és megigazítja a lepedőt. – Mondj már
valamit, Cam.
Összeszorítom a fogaimat, és odalépek
az ágyhoz. Megemlítsem Jot, vagy ezzel csak megbántanám, és megkeverem a szart
kettejük között? Ezt nagyon nem szeretném, de kurvára nem akarok hazudni sem.
Tudom, hogy Jo mennyire kiakadna, ha Elizabeth elővenné, és lehet, hogy utána
már nem is állna velem szóba. Bassza meg. Ez nem opció. Kizárt dolog, hogy ne
lehessek Joval. Talán egyelőre titokban tarthatnánk a dolgokat, amíg Elizabeth
magától rá nem jön, hogy nem vagyunk egymásnak teremtve. Talán hamarosan
túlteszi magát rajta. Nem tudom; beszélnem kell Joval erről az egészről.
Hagyom, hogy ő döntse el, hogyan tovább, hogy később ne vághassa a fejemhez.
Azt is nagyon jól tudom, hogy a nők milyen féltékenyek tudnak lenni. Egyáltalán
nem tartom Elizabeth-et kígyónak, de őszintén szólva, sosem lehet tudni. Azok
után, ami történt... És már nem is ismerem őt olyan jól. Az idő megváltoztatja
az embereket. Én is változtam azóta.
– Biztonságban érzem magam
melletted – sorolja az érveit. – Ne vedd el ezt tőlem, Cam.
És most erre mit kéne felelnem?
Legszívesebben kirohannék a szobájából,
de tudom, hogy ezt nem tehetem meg vele. Ezért csak annyit mondok:
– Ha szükséged van rám, itt leszek.– És
ennyiben hagyom a dolgot. Itt leszek, ha szüksége van rám, amikor csak kellek,
de Jo is mellettem lesz, ahol a helye van.
Figyelem, ahogy félrenéz, aztán sóhajt
egy nagyot, és bólint.
– Rendben.
Megkönnyebbülök, hogy elengedte a
dolgot, és próbálok témát váltani.
– A húgod egyébként egyáltalán nem
hasonlít rád.
– Tudom – feleli, és látom
rajta, hogy ellazul. – Inkább az anyai ágon hasonlít a családomra. Ma
beszéltem a szüleimmel telefonon. Ki vannak akadva, hogy nem tudtak eljönni
meglátogatni.
– Hány évesek voltak, amikor te és
a húgod születtetek? – érdeklődök, azon tűnődve, vajon milyen idősek
lehetnek, hogy nem tudnak repülni.
– Anya harmincnyolc évesen szült
engem, Helent pedig negyvenkét évesen.
– Elég későn –mondom, és azon
gondolkodom, vajon ez hogyan befolyásolta a család szokásait.
– Tudom – ért egyet. – Én
soha nem szülnék ilyen későn gyereket. Szerintem legfeljebb a harmincas éveim
közepéig tart a szavatosságom.
– A szavatosságod? – vigyorodom
el. – Akkor ne aggódj, addig még van egy kis időd.
– Szeretnél egyszer gyereket? – biccenti
oldalra a fejét.
– Ezen még nem igazán gondolkodtam
– felelem őszintén. – Azt hiszem, igen. Attól függ, hogy alakul a
sorsom később.
Bólint, mintha értené, de tudom, hogy
nem érti. Gőzöm sincs, mit fogok kezdeni az életemmel, ha hazatérek. Szeretem a
Wind Dragonst, de valamiért nem érzem úgy, hogy oda tartozom. Nem hiszem, hogy
bármelyik MC-hez is tartoznék, és nem tudom, mit tegyek, vagy merre menjek.
Vagy velük maradok, és meglátom, mi lesz, vagy elhúzok, és majd valamerre visz
az élet. A végzettségemre támaszkodhatok, és talán végre hasznát vehetem. Meg
kell találnom a saját utamat.
Bár Jo nélkül egy lépést sem vagyok
hajlandó tenni. Kíváncsi vagyok, hogy érezné magát a motorom hátulján. Bassza
meg. Alig várom, hogy magam mögé ültessem. Talán rá tudom beszélni, hogy jöjjön
velem egy kis kirándulásra.
• • •
Még mindig Jora gondolok, mikor
visszaér a kórterembe. Szinte állandóan ő jár a fejemben. Egy darabig marad és
beszélget Elizabeth-tel, sőt még kaját is hoz neki, bár Elizabeth végül nem
rendelt semmit. Az én drágám nagyon körültekintő, az egyszer biztos. Csak
később, mikor beszállunk az autóba, akkor hozom fel, mi történt ma délután.
– Már értem –mondom, miközben
kihajtok a főútra –, miért viselkedtél olyan furcsán az Elizabeth-dologgal
kapcsolatban.– Összerándulok, mikor eszembe jut, hogy azt kérdeztem tőle,
vajon féltékeny-e. – Mihez kezdjek a csajjal?
– Mit mondott neked? – kerekedik
el Jo szeme. – Nem tudom, mit tanácsolhatnék az ügyben. Épp most mentették
meg, és eszemben sincs elárulni neki, hogy véletlenül lefeküdtem azzal a
pasival, aki szerinte a lelki társa.
– Ezt ő maga mondta? – kérdezem,
és hirtelen összerándul a gyomrom. – Basszameg. Erre tényleg nem
számítottam.
– Ne legyél már ennyire szexi – morogja
Jo az orra alatt, mire én elvigyorodom.
– Szerintem ezt csak a
Chase-lányok gondolják így – bukik ki önkéntelenül a számon. Amikor látom,
hogy rosszallóan néz rám, hozzáteszem: – Miért? Túl korán van?
Felhangosítja a zenét, és ezt igennek
veszem. Drake-től a Controlla betölti
az utasteret, én pedig kicsit halkabbra veszem, és a szemem sarkából
rápillantok.
– Majd túlteszi magát rajta.
Szerintem csak kell egy kis idő, mielőtt közöljük vele, hogy járunk.
– Járunk? – kérdi Jo egy
oktávval magasabban a szokottnál. – Mióta?
– Amióta először megpillantottalak
abban a motoros bárban – felelem mosolyogva, és a kezemet a combjára
teszem. – Tagadj, ameddig csak jólesik, nem bánom. Én tudom az igazságot,
és csak ez számít.
Nagyot sóhajt, mintha fárasztaná a
dolog, de én észreveszem az apró mosolyt a gyönyörű szája sarkában.
– Kicsúszott a gyeplő a kezemből.
– Megoldjuk –felelem magabiztosan.
– Először kapja vissza a normális életét, aztán meglátjuk, hogyan tovább.
Én sem szeretném, hogy baja essék, hozzád hasonlóan, de, drága, tényleg
fogalmam sincs, honnan jött ez a lélektársi ötlet. Közeli barátok voltunk,
igaz, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyet képes mondani.
Egy emlék tör rám, de elhessegetem
magamtól. Nem is akarok törődni vele, mert, ha napvilágra kerül, akkor borul a
bili. Megszorítom Jo combját, majd megfogom a térdét.
– Ott van még a zsaru-motoros
dolog is, amit meg kéne oldanunk – teszi hozzá sóhajtva.
– Egyszerre csak egy gonddal
törődjünk – felelem, majd rákérdezek: – Nem vagy éhes?
– Nem, jól vagyok. És te? – kérdez
vissza.
– Nem kajára – mondom, és
éhes pillantást küldök felé, majd ismét az útra figyelek.
Fészkelődni kezd az ülésen, majd kezét
a mellemre csúsztatja.
– Akkor pontosan mire is vagy
éhes, Ranger? – dorombolja a pokolian szexi hangján.
Végighúzom a kezem combja belső
oldalán, és azt kívánom, bárcsak szoknya lenne rajta a farmer helyett.
Végigsimítok ujjaimmal az ölét takaró anyagon, mire ő kicsit széttárja a
combját. Szeretem az olyan nőket, akikben van egy kis vadság, és kurvára
izgatónak tartom, hogy nem szól rám, hogy most azonnal vegyem le róla a kezem.
Ha szoknya lenne rajta, már félrehúztam volna a bugyiját, és belecsúsztatnám az
ujjam. Épp azon vagyok, hogy kigomboljam a farmerját, és megnézzem, hogy lejjebb
tudom-e húzni rajta, amikor a sliccemhez nyúl, és ugyanezt teszi velem ő is,
lassan lehúzza a cipzáramat, majd a nadrágomba nyúl, és megmarkolja a farkamat.
– Basszus, Jo – nyögök fel,
és figyelem, ahogy a keze elkezd simogatni, majd visszakényszerítem a
tekintetemet az útra. Mire leparkolok a kocsival a szálloda előtt, már annyira
ágaskodik a farkam, hogy valóságos kín visszarakni a farmeromba. Végül sikerül
betuszkolnom, és gyakorlatilag odarohanok a lifthez. Amikor az ajtók bezáródnak
mögöttünk, és végre kettesben maradunk, a lift tükörrel borított falának
szegezem, és keményen megcsókolom. Már nem érdekel, hogy hol vagyunk, vagy ki
láthat meg, csak benne akarok lenni. Kezembe fogom az arcát, hozzápréselem
magam, azt akarom, hogy érezze, mennyire kívánom. A pólóm alá nyúl, lassan
végigsimít a hátamon. A karjaimba kapom, és amikor a lift megáll, a lábait a
csípőmre fonja. Így viszem végig a folyosón a szobám ajtajáig, becsúsztatom a
kártyát, majd kinyitom az ajtót. Senki sem látott minket végigmenni a folyosón,
de még ha láttak is, leszarom.
Berúgom az ajtót, majd gyakorlatilag
ledobom az ágyra. Kettőt pattan a matracon, majd nevetve nézi, ahogy próbálok
szabadulni az engem korlátozó farmeremtől, amit jelen pillanatban a legnagyobb
ellenségemnek érzek. Majdnem megbotlom benne, ahogy sietve próbálom lerúgni a
bokámról. Jo csak nevet, de nem törődöm vele, megszabadulok a boxeralsómtól, és
lehajítom magamról a pólómat.
– Mindjárt nem fogsz nevetni – mormolom,
megragadom a bokájánál fogva, és lehúzom az ágyról, míg a lábai le nem érnek a
földre. Kigombolom a szűk farmerját, lehámozom róla, majd ledobom a sajátom
mellé a padlóra, majd lecsúsztatom a fehér bugyiját is. Megnyalom a szám, ahogy
magamba szívom a látványt, ahogy az ágyon fekszik, félig csupaszon. A szemeit
félig lehunyva engem figyel, némán hagyja, hogy gyönyörködjek benne. Remélem,
most istennőnek érzi magát, mert én csak a szépségét látom. A formás lábait, a
csinos punciját, ami csak úgy könyörög a figyelemért, és az arcán az egyszerű,
érzéki szépséget, egy olyan nőét, aki tudja, hogy hamarosan elégedett lesz.
Amikor egy nő izgalomba jön, elfelejti
a szokásos dolgokat, amelyek a fejében járnak. A bizonytalanságot és a
kétségeket. Nem gondolkodik – csak érez. Legalábbis akkor így van, ha a párja
jól végzi a dolgát. Föléhajolok, és mélyen megcsókolom, nyelvünk egymást
kóstolgatja, bőrünk egymáshoz nyomódik. Lehúzom róla a pólót, felfedve fehér
pamutmelltartóba csomagolt kebleit. Leszarom, hogy nem valami puccos csipkecsoda.
Jo bármiben szexi. Óvatosan ráharapok az egyik mellbimbóra a melltartóján
keresztül, és közben lenyúlok, hogy a puncijával játsszak.
HÚSZ
Fordította: Aiden
Johanna
Azt kívánom, hogy bárcsak hoztam volna
magammal szexi fehérneműt, de a csábítás nem szerepelt a terveim között, amikor
egy last minute mentőexpedícióra csomagoltam. Ranger azonban úgy tűnik, ezt
csöppet sem bánja, úgy néz rám, mintha egészben akarna felfalni. Érzem, ahogy
ujja belémcsúszik, rátalál a csiklómra, és felnyögök, amikor körkörösen
dörzsölni kezdi. Még sosem voltam olyan pasival, aki pontosan tudja, mire van
szükségem, valóban figyel a testem jeleire, és kitalálja, mire vágyom anélkül,
hogy nekem kellene szóbeli instrukciókat adnom. Ranger soha nem hagy ki semmit.
Nem is tudtam, hogy létezik ilyen férfi. Teljesen megszabadulok a felsőmtől,
mire ő végigcsókolja a hasamat, borostás arca bizsergeti a bőrömet, de a jó
értelemben. Széttárja a combjaimat, izgató pillantást vet rám, aztán lehajtja a
fejét, és nyelvét a húsomra tapasztja. Eszembe jut, mennyire felizgattam már az
autóban is, és csodálkozom, hogy van annyi önuralma, hogy időt szán arra, hogy
először nekem legyen jó, ahelyett, hogy csak úgy egyszerűen megfarkalna.
Hirtelen abbahagyja, és a hátára fordul. Azt hiszem, azt szeretné, hogy
meglovagoljam, de aztán azt mondja:
– Ülj az arcomra.
Feltérdelek, és az arcára ülök,
ugyanabba az irányba fordulva, mint ő, hogy én is tudjam őt kényeztetni a számmal.
Szívesen szerzek neki örömet; azt szeretném, hogy szeressen velem lenni, és
mindig többet akarjon. Előredőlök, és a kezembe veszem a farkát, megsimogatom,
majd lehajtom a fejem, és a számba veszem, amennyire csak tudom. Fel-le mozgatom
a fejem, nyalom és szívogatom, hangjaitól még inkább beindulok. Megmarkolja a
csípőmet, és a szájára szorít, mélyen nyal belém. Amikor már érzem, hogy
mindjárt el fogok élvezni, kiengedem a farkát a számból, hogy véletlenül se
sértsem meg, miközben szétesem.
– Ó, istenem – suttogom,
miközben Ranger a csiklómat nyalja, meghosszabbítva az orgazmusomat.
Amikor kéj utolsó hulláma is
elcsendesedik bennem, már éppen lefelé kúsznék, hogy újra a számba vegyem,
leemel magáról, és a hátamra fordít. Rám fekszik, és egyetlen mély lökéssel már
bennem is van, száját az enyémre tapasztja, miközben szinte kétségbeesetten
döfködni kezd, és ebben a pillanatban jövök rá, hogy türelme véget ért.
Körmeimmel végigkarcolom a hátát, nem elég erősen ahhoz, hogy nyomot hagyjak,
aztán végigcsókolom az állát, és a nyaka finom bőrét szopogatom. Azt akarom,
hogy elélvezzen, most, de tudom, hogy ő azt szeretné, hogy másodszor is a
csúcsra repítsen, mielőtt megadná magát a saját gyönyörének. Tudom, hogy így
lesz, mert lenyúl, és újra elkezd körözni a csiklómon.
– Ez annyira jó – sóhajtom,
és lecsukódik a szemem. Megemelem a csípőmet, és vele együtt kezdek mozogni,
lökésről-lökésre. Mi ketten annyira szinkronban vagyunk, mintha egymásnak
lettünk volna teremtve. Kinyitom a szemem, az arcát figyelem, ahogy izzadságcseppek
gyűlnek homlokán. Sosem vallanám be hangosan, de most úgy fest, mint valami
isten, mint egy sötét Adonisz, a haja elszabadul, és tincsei keretbe foglalják
jóképű arcát. Nem telik el sok idő, mire újra elélvezek, de ezúttal ő is
csatlakozik hozzám. Valóban kivárta, hogy még egyszer felérjek a csúcsra,
mielőtt megengedte volna magának, hogy ő is ezt tegye.
A hátára fordul, a farka még mindig
bennem van, magával húz, így én kerülök felülre. Kisimítom a hajat az arcából,
és mélyen megcsókolom. Nem tehetek úgy, mintha nem lennének érzelmek közöttünk,
hiszen vannak. Ettől olyan elképesztő a szex vele, olyan addiktív. Azt hiszem,
ilyen az a kapcsolat, amire mindenki a legjobban vágyik, hogy megtalálja. Nem
hiszem, hogy valaha is éreztem volna olyan erős vonzódást, mint amilyen Ranger
és köztem van.
De ez veszélyes is, mert nem tudom,
mire lennék képes, hogy megtartsam.
Megcsókolja a homlokomat, én pedig
lehunyom a szemem, és azon tűnődöm, hogy a fenébe történhetett ez meg. Nincs rá
logikus magyarázat. Ellenségnek szántak minket, mégis úgy illeszkedünk
egymáshoz, mint egy kirakós játék darabjai. Nem igazán ismerem őt, mégis
annyira jól ismerem. Sok az ellentmondás. Az egyetlen dolog, amit tudok, hogy a
karjai közt van az a hely, amit nem akarok elhagyni vagy elveszíteni.
– Örülök, hogy holnap hazamegyünk – közli,
majd ajkát ismét az enyémre tapasztja. – Szeretnélek a saját ágyamban
tudni.
– A klubházban? – rezzenek
össze. – Nem hiszem, hogy ott engem szívesen látnának, Ranger.
Csendesen felnevet.
– Nem lesz semmi gond. Van egy
másik házam, ahová bármikor átköltözhetünk, ha ez problémát jelent neked.
Elnémulok, hatalmába kerít a gyanakvás.
– Miből vetted azt a házat? És
egyébként milyen illegális dolgokkal kereskedtek?
Nem várom el tőle, hogy elárulja, de
valószínűleg tudnia kellene, hogy kicsit sem tetszik a dolog. Ellenkezik a
nézeteimmel. Vajon szemet kell majd hunynom az összes stikli felett?
– Nyugi, Jo. Részvényekből és
befektetésekből keresek pénzt. Mindenem legális. Meg tudom mutatni, ha nem
hiszel nekem. És van annyi pénzem, hogy mindkettőnknek elég lenne, ha ettől a
naptól kezdve soha többé nem akarnánk dolgozni. Elutazzunk valahová? Hawaiira?
Portugáliába? Holnap indulhatunk.
Forgatom a szemem, de valahogy
lenyűgöz, hogy ennyire jól boldogul. Ha igazat mond, és mindezt egyedül érte
el, akkor nagyon intelligens fickó kell, hogy legyen, amiről már magam is
meggyőződhettem. Biztos vagyok benne, hogy a tőkét a klubtól kapta, de ezt nem
használhatom fel ellene, nem igaz? Ő az, aki, és én is az vagyok, aki vagyok.
Nem tudom, hogyan fog működni, vagy fog-e működni egyáltalán, de egy próbát
megér. Megérdemli.
– Vissza kell mennem dolgozni – közlöm
vidáman. – Napoljuk el Hawaiit.
– Túltárgyaltuk.
A fejemet a mellkasára hajtom, és
lehunyom a szemem. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot azzal, hogy bármiféle
bűntudatom legyen, de mégis van. Elizabeth utálni fog, de már túlságosan
belebonyolódtam, és Ranger amúgy sem így érez iránta. Ettől még vállalható a
dolog? Nem, de miért ne lehetne itt Ranger mindkettőnknek? Végigsimítok a
kezemmel a hasa oldalán, érzem feszes izmait. Remélem, Elizabeth idővel
elfelejti a rajongását iránta, és csak arra koncentrál, hogy jobban legyen.
Soha nem mentem volna bele ebbe a kapcsolatba, ha tudom, ki ő, és ezt őszintén
mondom. Nem vagyok rossz ember, legalábbis nem hiszem, és a hűséget és az
őszinteséget mindennél többre tartom, úgyhogy ez tényleg kikészít.
Mégsem tudok távol maradni tőle.
Ez már önmagában is eléggé szar. Ha
létezik egy pont, ahol még ki tudnék szállni, akkor most jött el az ideje,
mielőtt hazatérünk, és egymás mindennapjaiba beengedjük a másikat. Átlépünk a
határokon, és valakinek baja lesz. Elizabeth nem érdemli meg, hogy még több
fájdalom érje, mint eddig, tényleg nem.
– Ne agyalj már annyit – szólal
meg Ranger, és megcsókolja a fejem búbját. – Mindent meg fogunk oldani,
rendben? És eszedbe ne jusson valami kibaszott mártírszerepet ölteni, és
elhagyni engem emiatt. Az nem fog működni. Úgyis utánad megyek – közli, és
hallom a mosolyt a hangjában, ahogy hozzáteszi: – Szeretem a kihívásokat.
– Csak olyan rossz embernek érzem
magam –próbálom megmagyarázni.
– Nem vagy az – feleli
rögvest, és megsimogatja a fenekemet. – És ha elhagynál, azzal nagyon
megbántanál. Szóval ez még csak szóba sem jöhet.
– Te képes lennél túllenni rajta –dünnyögöm,
aztán halkan felsóhajtok. – A különbség kettőtök között az, hogy szerintem
ő nem lenne képes rá.
– Csak egy kis időre van
szükségünk – mondja, és olyan határozottnak tűnik, hogy szeretnék hinni
neki. – Egyelőre megtartjuk magunknak, és amikor eljön az ideje, akkor
minden a helyére kerül.
Olyan egyszerűnek hangzik a szájából. A
stresszel azonban nem oldódik meg semmi, ezért megpróbálok mindent kiszorítani
a fejemből, és csak élvezem, ahogy a bőröm az övéhez simul. Olyan régen nem
éreztem már ilyesmit, hogy már el is felejtettem, milyen jó lehet. Motorosok...
ki gondolta volna?
– Nem lakhatnánk nálam a klubház
helyett? – kérdem, miközben cikáznak a gondolatok a fejemben.
Rázkódik a mellkasa, ahogy nevet.
– Már az ott alvásokattervezed,
Jo?
– Úgy tűnik, igen – dünnyögöm,
és megcsókolom a mellkasát. Mintha a józan eszem cserbenhagyna, ha velem van.
Megvakít, egyszerre gyengít és erőt ad.
Nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges.
De azt hiszem, inkább felhagyok a próbálkozással,
hogy magamtól rájöjjek.
Köszönöm❤❤❤
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlés